TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

"Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

2010. 12. 14.

Természetes létállapotunk


Szent Germain legutóbbi, a Shaumbráknak átadott, csodálatos tanításának lényegét szeretném most röviden összefoglalni.

A hamis mintákról beszélt, amelyeket az emberiség évszázadokon keresztül felállított, rendszerekbe foglalt, elfogadott és követett, és amelyek mélyen belevésődtek a kollektív tudatunkba, lezárva ezzel a magasabb dimenziókba történő átjárást. E minták mentén éltük és éljük most is a mindennapi életünket, legyen az bármely területe létezésünknek. Ezek segítettek abban, hogy megérthessük önmagunkat, és a világunkat, de mindez túlszabályozottá vált, ami erősen korlátozta, korlátozza a szabadságunkat. Elfogadtuk, hogy szükségük van ezekre a mintákra és programokra ahhoz, hogy valamilyen, magunk által kitűzött cél szerint végigéljük, sokszor végigszenvedjük az életünket, és elfeledtedték velünk, hogy hogyan élvezzük létezésünk csodáját, és mindazt a gyönyörűséget és varázslatot, amely eredendően hozzátartozna természetes létállapotunkhoz.

Viszont ezek a minták, amelyek, a kapcsolatainkat, a pénzhez, házassághoz, ételhez, egészséghez, és még sok-sok minden egyébhez fűződő viszonyainkat jellemezték, most természetes módon lebomlanak, feloldódnak.

Az emberiség eredendő, természetes létállapota szerint, békében, szeretetben, tökéletes egészségben, bőségben, örömben, boldogságban, kellene élnünk, de az évszázadok során, elménk kifejlesztette azokat a hamis mintákat, melyeket természetesnek fogadtunk el, és amelyek alapján megbetegszünk, meghalunk, pénzhiányban szenvedünk, drámákat és szörnyűségeket élünk át. Pedig ezek csak torz minták, melyeket most már minden gond nélkül elengedhetünk, és kifejezhetjük, hogy ismét az eredendő, természetes létállapotunkba helyezzük magunkat. Semmilyen bonyolult mesterkedés nem szükséges mindehhez, csupán kijelenteni, hogy elengedjük a régi mintákat, melyek nem szolgálnak többé bennünket, és befogadjuk a békét, a szeretetet, a gazdagságot, a tökéletes egészséget, a boldogságot, az örömet stb. Jelentsük ki, hogy  100 %-ban megbízunk saját Isteniségünkben, és saját teremtéseinkben, melyekkel átformáljuk valóságunkat.

MINDEZ ENNYIRE EGYSZERŰ!

El kell engednünk, át kell lépnünk az elménk által felállított korlátozottságot, amely meggátolta fantáziánk, szellemünk szabad szárnyalását, és fátyolt húzott szemünk elé, hogy ne láthassuk azt a varázslatos, és nagyon is valóságos világot, amely körülvesz bennünket, de amelyek számunkra mindeddig csak a meséinkben léteztek. Ez a varázslat most újra vissza fog térni a valóságunkba, és felfedezhetjük a természet mesés, mágikus lényeit, az elementálokat, amelyek ott vannak a vízben, a földben, a felhőkben, a levegőben, vagy megláthatjuk a tündéreket, manókat, koboldokat, unikornisokat, stb. stb. Ők ősidőktől fogva hozzátartoznak a Föld egyensúlyának fenntartásához, számunkra pedig új színeket, játékosságot hoznak, és megnyitják a dimenziók közötti átjárókat, segítik az új energia áramlását.

A taníás teljes szövege itt olvasható:

http://shaumbra-hu.info/html/next4.php

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 130
Tegnapi: 282
Heti: 1 505
Havi: 7 465
Össz.: 1 376 143

Látogatottság növelés
Oldal: Természetes létállapotunk
TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT! - © 2008 - 2017 - tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szemölcsre testgyertya - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »