TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

"Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

Segítsünk egymásnak

ÖSEK - Önkéntes Segítők Köre


Azt hiszem, nem létezik gyönyörűségesebb érzés annál, mint amikor örömkönnyeket látunk annak a szemében, akivel jót tettünk.

Ezen az oldalon olyan segítő közösséget, közösségeket szeretnék létrehozni, akik úgy gondolják, szívesen vennének részt önzetlenül, olyan tevékenységben, amelyben az elesettebbeken, a rászorulókon lehetne segíteni.

Elsősorban arra gondolok, hogy lennének olyan kis csapatok, akik értenek több fajta munkához,  és ráérő idejükben vállalnák, hogy a segítségre szoruló embereknél, egy-egy alkalommal elvégeznek ezt-azt. Gondolok itt kisebb javításokra a ház körül, esetleg egy nagytakarításra, udvar, kert rendbetételére, tüzelő behordásra, stb.stb....

Persze lehet ez egyéb másfajta segítségnyújtás is, valamilyen bútor, ruházat, vagy élelmiszer, esetleg meleg étel felajánlása is.

A közösségek szerveződése és a segítségnyújtás helyi szinten kellene, hogy megvalósuljon, mert természetesen az nem működne, ha az ország különböző részeiből, nagy távolságokra kellene utazni.

A szervezést úgy képzeltem el, hogy ezen az oldalon lehetne felajánlásokat tenni, ki mire vállalkozna szívesen, és miben tudna segíteni, esetleg vállalná-e azt, hogy a lakóhelyén is alakítana ilyen csoportot. Bizonyára mindenki tud a közelében olyan szegényebb, beteg, vagy idős emberekről, akik örülnének az ilyen fajta támogatásnak.

Minden ötletet és felajánlást szívesen fogadok, és természetesen itt a honlapon megjelentetem. Ezért azt kérem tőletek, hogy írjatok a tegyukszeppeavilagot@gmail.com e-mail címre, és feltétlenül írjátok meg, hogy hányan, hol és mit, milyen munkát tudnátok felajánlani.

Én magam Érden és környékén szerveznék ilyen csapatot, és bármilyen munkában szívesen vennék részt, legyen az takarítás, varrás, ételkészítés, kerti munka.

Hiszem, hogy az ilyen közösségek erejével, hegyeket lehet megmozgatni, és elég, ha valaki egyszer megérzi az önzetlen szeretet energiájának áradását, biztos, hogy többé nem tud szabadulni tőle. Ez az energia pedig ragadós, és akik látják mások örömét, ugyanúgy vágyják ezt megtapasztalni.

                           ÍGY TEHETJÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

 

2014.05.09.

Ez a remek kezdeményezés mindenképpen figyelemre méltó, érdemes áttanulmányozni, és bekapcsolódni.

http://letunkert.hu/ 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 262
Tegnapi: 215
Heti: 477
Havi: 6 626
Össz.: 1 326 007

Látogatottság növelés
Oldal: Segítsünk egymásnak
TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT! - © 2008 - 2017 - tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: táltos módszer - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »