TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

"Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

Agykontroll

 


 

2001-ben végeztem el az Agykontrollt, Domján László vezetésével. Óriási élmény volt, annak ellenére, hogy emlékszem nyáron, 30 fokos melegben ültünk, több százan, a Kertészeti Egyetem dísztermében.

A José Silva által kifejlesztett módszert, Laci hatalmas munkájának köszönhetően, szinte már az egész ország ismeri, és nagyon sokan használják ma is az ott  tanultakat. Olyan megtapasztalásokat szerezhettünk az elménk kihasználatlan képességeiről, amelyekről addig fogalmunk sem volt. Emlékszem, mennyire elképedtünk, amikor képesek voltunk olyasmit is megérezni, vagy látni, amiről addig nem gondoltuk, hogy lehetséges. Laci magávalragadó, és hihetetlenül élvezetes előadásában egy új világ nyílt meg számunkra, és megtanított arra, hogy képesek vagyunk saját kezünkbe venni a sorsunkat, és ha igazán hiszünk benne, akkor bármit elérhetünk.

Én is sokat köszönhetek neki, és hálával gondolok rá, hiszen volt alkalmam megtapasztalni, hogy egy eléggé komoly nőgyógyászati problémámat, hogyan tudtam pár hét alatt, a segítségével meggyógyítani. Mielőtt használtam volna a technikát, már hónapok teltek el eredménytelenül, mivel az orvos által felírt gyógyszerek hatástalanok voltak. Már előre mondta, hogy ha ezek nem segítenek, akkor műtéti beavatkozásra kell sort keríteni. Na, gondoltam magamban, az ki van zárva. Szeretem tudni, hogy a testem minden része, ami eredendően hozzám tartozik, az ott is marad. Úgyhogy saját kezembe vettem a dolgokat, és elkezdtem használni az agykontroll technikát. Mivel akkoriban sokat utaztam vonattal, kitűnő lehetőség volt jövet-menet lemenni alfába, és vizualizálni, ahogyan a testemben lévő daganat (mióma) egyre kisebb és kisebb lesz. Képzeletben minden alkalommal zsugorító folyadékot spricceltem rá, és tökéletesen láttam, ahogyan húzódik össze. Ezzel azoknak az ereknek a táplálása is megszünt, amelyek a folyamatos vérzésemet okozták. És tényleg, egy hét után teljesen megszűnt a hónapok óta tartó vérzésem, és 1 hónap múlva, amikor visszamentem kontrollra, az orvos elégedetten állapította meg, hogy a mióma annyira visszahúzódott, hogy már szinte ki sem tudja tapintani. Természetesen biztos volt abban, (bár erősen csodálkozott), hogy mindez a gyógyszerek hatására történt.

Ezeket a vizualizációkat nemcsak a magam, de mások gyógyulásának segítésére is rengeteget használtam. Őszintén szólva, más egyéb célok elérésére nem fordítottam kellő figyelmet, talán ezek nem foglalkoztattak annyira, ezért ilyen esetekben nem tudok sikerélményekről beszámolni.

Az Agykontroll Ultrán tanultakat pedig azért emelem ki, mert ezek a technikák, kifejezetten a gyógyítás, az önzetlen segítségnyújtás célját szolgálják. Hála Istennek, volt lehetőségem mindjárt ki is próbálni őket, a kollégáimon, akik, bár némelyek kétkedéssel fogadták, mégis elégedetten nyugtázták sikerességét, aztán már ők jöttek hozzám, ha fájt a fejük (és az szinte mindig fájt valamelyiküknek, kár, hogy akkor még nem ismertem a földsugárzások hatását, mert egészen biztos, hogy vízérben feküdtek).

Ilyen csodálatosan egyszerű technika a kézrezegtetős energiaadás, mellyel másoknak tudunk segíteni izületi fájdalmak,  de főleg fejfájások, azonnali elmúlasztásában.

Ezt úgy kell csinálni, hogy szembenállva a kezelt személlyel, (mindegy, hogy áll, vagy ül), két kezünk közé fogjuk a fejét (ujjaink legyezőszerűen szétnyitva, hüvelykujjak a halántékon, kisujjak a tarkón, és csak az ujjak hegye ér a fejhez, a két kéz nem érhet össze). Nagy levegőt veszünk, behunyt szemmel és visszatartott lélegzettel elkezdjük finoman rezegtetni a kezünket. Ilyenkor nagy dózisú energiát tudunk közvetíteni, Laci egy fényképen mutatta be, hogy kezeink és a homlokunk között, egy szabad szemmel nem látható energiakisülést tudunk generálni. Közben arra gondolunk, hogy ez az energia a szenvedő agyában, hatástalanítja a fájdalmat. Amikor elfogyott a levegőnk, elvesszük a kezünket, és oldalt kifújjuk a levegőt. Második lépésben, a fájó testrészt, vagy fejfájásnál a fejet (ekkor hátulról) vesszük a kezünk közé és ugyanúgy nagy levegőt véve, megrezegtetjük az ujjainkat. Végül az első lépésben leírtakat ismételjük meg. Egyszerű, 1 perces gyakorlat, de meglepően hatásos, azóta is szoktam használni, ha a társaságomban valakinek fejfájása van.

Emlékszem, mennyire örültem, amikor egy kedves kolléganőm, meglepődve tapasztalta, hogy a hónapok óta sajgó karjában, egy ilyen kezeléstől, megszűnt a fájdalom, és még pár év múlva is emlegette, hogy azóta sem tért vissza. 

Az Agykontroll Ultrán még megtanulhattam az energia adás egyéb formáit is, vagy azt az érdekes technikát, amelyben egyszerre több személyt lehet az univerzum energiájával, rajtam keresztül feltölteni. 

Laci megtanította nekünk a víz programozását is. Tőle hallottam először Masaru Emoto, japán kutatóról, aki felfedezte a víz csodálatos élő tudatosságát. Ennek alapján megérthető, hogy ha a vízbe, melyet megiszunk, a tudatunkkal információkat viszünk be, akkor azt a testünk végrehajtandó programként értelmezi, és sejtjeink, melyek legnagyobb része víz, ennek megfelelően végrehajtják az utasítást. Vagyis, ha a gyógyulást programoztuk, akkor meggyógyulnak. Ezt a technikát is használtam a családban, és valóban javultak tőle a laboreredmények.

www.agykontroll.hu

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 269
Tegnapi: 325
Heti: 594
Havi: 7 758
Össz.: 1 317 805

Látogatottság növelés
Oldal: Agykontroll
TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT! - © 2008 - 2017 - tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: tegyukszeppeavilagot - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »