TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT!

"Sokkal könnyebb változtatni azon, amit te teszel, mint azon, amit más tesz." Donald Walsch: Beszélgetések Istennel

Arvisurák - Igaz szólások

 


 

2010.01.05.

Hivatalosan még mindig azt próbálják elhitetni velünk, hogy a történelmünk a honfoglalás környékéről datálódik, hogy semmi közünk az avarokhoz, a hunokhoz, a szkítákhoz, a pártusokhoz, a sumérokhoz, stb. pedig a bizonyítékok egyre gyarapodnak, amelyek ezek ellenkezőjét bizonyítják.


Néhány évvel ezelőtt szereztem tudomást arról, hogy léteznek olyan aranytáblákra rótt feljegyzések, amelyek 24 törzsszövetség, benne a magyarok sokezer éves történelmét tartalmazzák, és hogy ezek rovásírással, ún. beavatott rovósámánok által íródtak, és amelyeket jól elrejtve, a nagy beavató központokban őriztek, és minden bizonnyal jól őriznek még most is, nehogy azok kezébe kerüljön, akik évszázadok során tűzzel-vassal írtották hiteles történelmi emlékeinket. Alighanem ilyen emlékek azok is, amelyeket Móricz János talált Ecuádorban, a Táltosok barlangjában.

Megj: Pont ma:2010.01.06-án találtam egy igen érdekes írást Labant Csaba útjáról, aki Móricz János nyomdokain haladva megtudta, hogy időközben angolul beszélő fegyveresek helikopterekkel elvitték az összes fellelhető kincset a barlangból.

http://www.arkadirodalom.hu/index.php/publicisztika_/hu/labant_csaba_ecuadorban_moricz_nyomaban

Azt is megtudtam, hogy ezeket a feljegyzéseket Arvisuráknak, azaz Igaz szólásoknak hívják, és eredete messze a múltba, a történelem előtti időkbe, Ataisz szigetére (a Csendes óceánon, valószínűsíthetően a Lemúriai földrészhez tartozó sziget volt), nyúlik vissza, amikor is egy Ardvisura Anyahita nevezetű, a Szíriuszról érkező küldöttség nőtagja, aki egy baleset miatt nem tudott visszatérni szülőbolygójára, tanítani kezdte a szigeten élő embereket, és feljegyzéseket készített, arvisurák néven. Anyahita, aki a mi Nagyboldogasszonyunkként maradt meg emlékezetünkben, a fény küldötte volt, és a magasrendű Isteni tudást, a Nap tiszteletét, a fény vallását hagyományozta az ataiszi emberekre, akik között a mi őseink is voltak.

Ataisz süllyedését megelőzően, a sziget lakói hajókon felfedező utakra indultak, és a Föld minden részén ún. óm-okat, városállamokat hoztak létre, Közép-Amerikában (Indijó óm), Dél-Amerikában (Kuszkó óm), Egyiptomban (Hikszosz óm), Mezopotámiában (Anina óm), Dél-Ázsiában (Parszi óm), stb. és miután szülőföldjük teljesen megsemmmisült, megfogadták, hogy az onnan elvándoroltak mindig keresni fogják egymást, és minden egyes elszakadt törzs történelméről feljegyzéseket készítenek.  

Ebből az óriási, sok-sok ezer éves időszakot átfogó feljegyzésből, a magyarság történelmét, nevekkel, évszámokkal dokumentáló írásos anyag jelent meg, amelyet egy magyar ózdi kohász, Paál Zoltán vetett papírra, hosszú éveken keresztül. Hogy e tudást milyen módon kapta meg ez az egyszerű, azelőtt történelemmel sohasem foglalkozó ember, az alábbi írásokból és tv-s műsorokból ismerhetitek meg.

http://arvisura.freeweb.hu/arrov.htm 

http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/cikkek/arvisura/amit-az-arvisurakrol-tudni-erdemes

http://www.kozsditamas-terhirado.eoldal.hu/cikkek/arvisura/szemelyes-kapcsolatom-az-arvisurakkal 

http://arvisura.van.hu/

http://www.youtube.com/watch?v=M0lviuxLi48&feature=related

http://www.arvisura.eoldal.hu/

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 240
Tegnapi: 347
Heti: 1 956
Havi: 5 039
Össz.: 1 394 761

Látogatottság növelés
Oldal: Arvisurák -Igaz szólások
TEGYÜK SZÉPPÉ A VILÁGOT! - © 2008 - 2017 - tegyukszeppeavilagot.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szelei magdolna - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »